Evangélikus-Lutheránus Egyházközségről Csíkszeredában 1997-től beszélhetünk. Megalakulása után nemsokára (1997. december 1.) nevezte ki a megyeszékhelyre a Püspöki Hivatal Tóth Károly segédlelkészt, hogy felkutassa és gondozza a Hargita megyében élő evangélikus híveket. Azóta rendszeressé vált az egyházi élet Csíkszeredában és a szórványokban.
Időközben a Püspöki Hivatal azon tervét, amelyet egy Csíkszeredában felépítendő szórvány központ finanszírozása céljából nyújtott be a Lutheránus Világszövetséghez, pozitívan bírálják el. E terv megvalósítása érdekében a püspökség Csíkszereda Önkormányzatához fordul segítségért, az Önkormányzat 2000. február 25-én a Dózsa György utcában egy, a tulajdonában levő kétszintes épületet és a hozzátartozó 603 m2-es telket bocsátja a Csíkszeredai Evangélikus-Lutheránus Egyházközség számára ingyenes használatba. Az épület nagyszabású felújítása, átalakítása és kibővítése 2000. november 1-jén kezdődött, az alapkőletételre pedig már 2001. október 27-én sor került. Hargita megye első magyar evangélikus templomát 2009. október 24-én szentelték fel.
Fontos eseménynek számított az egyházközség életében Tóth Károly lelkész megválasztása a gyülekezet első lelkészeként, illetve ünnepélyes beiktatása 2007. május 20-án.
A csíkszeredai egyházközség az évek során több tesvérgyülekezeti kapcsolatot alakított ki külföldi hittestvérekkel: a Budapest-Zuglói evangélikus gyülekezettel (2001), a ceglédi evangélikus gyülekezettel (2010), a Wismar-i evangélikus gyülekezettel (Németország, 2010) és a Newburg-i (Amerikai Egyesült Államok, New York) lutheránus gyülekezettel (2010).
Jelenleg Hargita megye lutheránus hívei a Csíkszeredai Evangélikus–Lutheránus Egyházközség gondozása alá tartoznak. Mintegy 16 szórványhelyet tartanak számon. Ezek közül – Csíkszeredán kívül – Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson tartanak istentiszteletet havonta egyszer. Hargita megye jelenleg nyilvántartott evangélikus híveinek száma mintegy 160 lélek.
Az evangélikus–lutheránus gyülekezet 1998-tól van jelen a város életében. 2000-ben építkezésbe kezdett a gyülekezet, és evangélikus–lutheránus szórványközpont kiépítését kívánják megvalósítani.
A csíkszeredai evangélikus–lutheránus egyházközség székhelye: Csíkszereda, Szász Endre utca 22. szám, tel.: 0040 266 312 666.
A gyülekezet lelkésze: Tamás János.