NURIDSÁNY ÉVA - Fénylény„...Különböző technikákban próbálkozik, ám a vegyes technikában, illetve a tűzzománcban fedezi fel igazából saját hangját... Nuridsány Éva alkotásai első pillantásra...absztraktként hatnak, mert azok az analógiák, amelyek által a látható valósághoz kapcsolhatnánk, nem teljességgel kézenfekvőek, de fokozatosan felfedezhetőek: űrbeli tájak tárulkoznak elénk, elhagyott ősi tengerpartok, homokdűnék, kozmikus rétek és rotyogó Földméhek. A formák nem annyira ismeretlenek és a színek is sejtett mechanizmusokra emlékeztetnek: az elemek összecsapására, az Őssemmiből – Őslétezésből? – való kilépésre, a vajúdás rotyogására, kirobbanására, a Fény megszületésére, a Fény és Sötétség összeölelkezésére, a tűz megszilárdulására, égitestek becsapódására...festményei és tűzzománcai a kozmikus és mikroszkopikus „Átváltozások” folyamatát dokumentálják. Ebből adódik azoknak hatalmas ereje...” – írja Székely Sebestyén György muzeológus.
A művészalbum Nuridsány Éva tűzzománcainak, akvarelljeinek és vegyes technikával készült képeinek reprodukciói mellett bemutatja a csíkszeredai születésű művész életútját, továbbá válogatást közöl a képzőművészről megjelent kritikákból. A kiadvány megvásárolható a Csíkszereda Kiadóhivatal székhelyén – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Vár tér 1. szám, 131-es iroda. Ára: 45 lej. |
Becze Zoltán: SZÉKELYFÖLDI OLIMPIAI BAJNOKOK, CSÍKI OLIMPIKONOKHuszonhárom év kutatásának eredménye ez a könyv – vallja a szerző, aki a görögországi Olympiától a budapesti Széchényi könyvtáron keresztül Amszterdamig gyűjtötte az adatokat, régi fotókat, hogy most könyv formájába tárhassa az olvasók elé annak az öt székely sportolónak a történetét, akik az ötkarikás játékok dobogójának legfelső fokára állhattak. A kötet továbbá egy-egy portrét is tartalmaz 20 nagyszerű csíki olimpikonról, ugyanakkor a 20. század legnagyobb sportolóival és sportvezetőivel készített interjúkat is közöl. A könyv DVD-mellékletén négy, a témához kapcsolódó dokumentumfilm is látható. A kiadvány megvásárolható a Csíkszereda Kiadóhivatal székhelyén – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Vár tér 1. szám, 131-es iroda. Ára: 45 lej. |
Murádin Jenő: SZÉKELYFÖLDI ÖSZTÖNDÍJASOK 1941–1943A székelyföldi ösztöndíj-program 1941-ben indult, majd normatív keretek között 1942–1943-ban folytatódott. Negyedszáznál több magyarországi és néhány erdélyi alkotó tölthetett, anyagi gondok nélkül, két hónapot a Székelyföldön, a Kárpátok karéjához simuló Háromszék, Csík, Udvarhely és Maros–Torda vármegyékben. A résztvevők maguk választották ki az általuk néprajzilag és táji vonatkozásokban legérdekesebbnek ítélt helységeket, míg a számukra kiutalt 600–700 pengő támogatás utazásukat, szállásukat, ellátásukat egyaránt biztosította. Alkotásaikból előbb a budapesti Szépművészeti Múzeumban (1943–44 telén), majd az újonnan fölépült kolozsvári Műcsarnokban (1944 februárjától) szerveztek kiállítást. Az ösztöndíjasok között, a korszak számon tartott művészei sorában olyan alkotókkal találkozunk, mint Hincz Gyula, Klie Zoltán, Duray Tibor, Koffán Károly, Heintz Henrik, Mágori Varga Béla, Veress Pál vagy az erdélyi Gy. Szabó Béla, Ferenczy Júlia. A fellelhető művek egy része közgyűjteményekben (Magyar Nemzeti Galéria, Váci Értéktár, Nagyváradi Képtár), magángyűjtők birtokában és művészi hagyatékokban maradt meg, míg nagyobb részüket a történelem vihara szórta szét. Ez a kiadvány a korabeli művészeti élet részeként értékeli a vállalkozást, és történelmi keretben igyekszik számot adni a program során keletkezett művek sorsáról, fölgyűjtve a résztvevők visszaemlékezéseit és a még föllelhető írásos és képi dokumentumokat. A kiadvány megvásárolható a Csíkszereda Kiadóhivatal székhelyén – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Vár tér 1. szám, 131-es iroda. Ára: 35 lej. |
Zsögödi Nagy Imre: „AZ ÚGY VOLT, HOGY ... – HALLÁK-E?” FöljegyzésekA Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában megjelent könyv a 2008-ban elindított Útravaló sorozat ötödik kiadványa. A kötetről Ráduly Róbert Kálmán polgármester így ír: „Hagyatékápoló tevékenységünket Nagy Imre, eredetileg Följegyzések címmel egy emberöltővel ezelőtt megjelent visszatekintése újrakiadásával folytatjuk. Olyan alkotás ez, amely bizonyítja, hogy a zsögödi festőóriás nem csak az ecset, hanem a tollforgatáshoz is kiválóan értett. Az újraközlés a kötet hangulatát ecsetelő új címmel, valamint több mint százhúsz tusrajzzal, rézkarccal, fametszettel és színes reprodukcióval egyetemben történik. Ezek közül néhány most jelenik meg nyomtatásban először.”
A kiadvány megvásárolható a Csíkszereda Kiadóhivatal székhelyén – Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Vár tér 1. szám, 131-es iroda. Ára: 35 lej. |
Szabó András: A BŐFÉNY FORRÁSAA csíkzsögödi születésű, Magyar Örökség-díjas festőóriás, Nagy Imre életébe enged betekintést Szabó András műve. A festőművész iskoláiról, tanárságáról, a rehabilitálásról, haláláról, hagyatékáról és természetesen alkotótevékenységéről tudhatjuk meg mindazt, ami szükséges, és amit lehet. A könyv Nagy Imre halálának 30. évfordulójára jelent meg. |
Szabó András: HARGITÁRÓL ÉSZAK-BÁCSKÁBA – NAGY ISTVÁNA 2010-es Csíkszeredai Városnapok Visszacsatolás című Nagy István kiállításnak kísérőkiadványaként jelent meg a katalógus. A kötet első részében Szabó András főmúzeológus a kiállítás törzsanyagát képező Antal-Lusztig gyűjtemény egy részét és annak tulajdonosát mutatja be. A második rész, melyet Szabó Zsuzsa művészettörténész jegyez, a Csíki Székely Múzeum Nagy István-gyűjteményének szakmai bemutatását tartalmazza. Ára: 25 lej. |