ÚJRAGONDOLJÁK A SZOCIÁLIS ÜGYFÉLFOGADÁSTA Szociális Igazgatóság Akác utcai kihelyezett ügyfélszolgálata november 12-től megszűnik, de a polgármesteri hivatal nemsokára döntést hoz a folytatás mikéntjéről. Amint megfelelő helyszínről, időpontról döntenek, tájékoztatjuk a városlakókat. |
A 2020.06.29/431-es számú polgármesteri rendeletnek megfelelően Csíkszereda Megyei Jogú Város Szociális Igazgatósága a keddi és csütörtöki napokon fogadóórákkal állt az ügyfelek rendelkezésére a Közüzemek Rt. egykori, Akác utca 1. szám alatti székhelyén. A döntést a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedéseknek való megfelelés, valamint azon személyek ügyintézésének könnyítése motiválta, akiknek nem áll módjában a polgármesteri hivatal honlapját (www.szereda.ro), a Szociális Igazgatóság elektronikus ügyintéző-felületét (e-mail: social@szereda.ro), a telefonos vagy a postai szolgáltatásokat használni. A Szociális Igazgatóság, november 12-ei kezdettel felfüggeszti a kihelyezett ügyfélfogadási pont működtetését, mivel a hideg időszak bekövetkeztével a munkakörülmények már nem megfelelőek sem az ügyfelek fogadására, sem pedig az igazgatóság munkatársai számára. A polgármesteri hivatal vezetősége az elkövetkező időszakban döntést hoz azt illetően, hogy milyen formában és helyszínen tudja biztosítani az ügyfélszolgálati tevékenységet az érvényben lévő korlátozási intézkedéseknek, valamint az ügyfélfogadási tevékenység további szükségességének megfelelően. Az érvényben lévő egészségvédelmi szabályoknak megfelelően a továbbiakban is mindenképpen szorgalmazzák az e-mailes, telefonos vagy postán keresztüli ügyintézést. Bővebb információkat a 0266–315120/115, 141 vagy 191-es belső hívószámon, illetve a social@szereda.ro e-mail címen igényelhetnek.
2020. november 10. |