HÍREK ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK INTÉZMÉNYEK NÉPSZÁMLÁLÁS 2022

JÖVŐ HÉTEN CSÍKSZEREDÁBAN IS KEZDŐDNEK AZ OLTÁSOK


Csíkszereda három oltásközpontja közül kettő a következő héten, a harmadik pedig január 25-én, hétfőn nyílik meg. Ezzel elkezdődik a lakosság szélesebb körű beoltása az új típusú koronavírus ellen.

Az előzetes megállapodásnak megfelelően Csíkszeredában a polgármesteri hivatal két, a megyei tanács pedig egy oltásközpont kialakítását vállalta fel, és a jövő héten el is kezdődhet a lakosság beoltásának második szakasza. A városháza a Közüzemek Rt. (GOSCOM) korábbi, Akác utca 1. szám alatti székhelyén, valamint a Zsögödfürdői Vendéglőben hozott létre oltásközpontot. Mindkét helyszínen meg kellett oldani a fűtés és az áramellátás biztosítását, a bútorzattal való felszerelést és a térelválasztást.

Az Akác utcai oltásközpontot elsősorban a felcsíkiak beoltására alakították ki, és a tervek szerint 20-án, szerdán nyitják meg. A zsögödfürdői épületben főként az alcsíki lakosság juthat hozzá a védőoltáshoz, és várhatóan 25-én nyitják meg. Mindkét helyszínen két-két teremben történik a vakcinák beadása. A helyszíni kialakítással párhuzamosan folyamatban van a szakhatósági engedélyeztetés is.

Csíkszereda – és a térség valamennyi ide feliratkozó – lakosságát a megyei tanács tulajdonában álló Kossuth Lajos utcai, korábban mentőszolgálatnak helyet adó épületben oltják be január 18-tól kezdődően.

A második szakaszban az oltást ingyenesen igényelhetik a 65 éven felüliek, a 16 éven felüli krónikus betegek, illetve a kulcságazatokban dolgozók is. Az oltásra a https://vaccinare-covid.gov.ro/ weboldalon kívül lehetőség van telefonon keresztül is bejelentkezni a
021–4144466 telefonszámon. A krónikus betegek a családorvosuknál is előjegyeztethetik magukat.

 

2021. január 14.

[vissza]

Rendezvényajánló

ÁPR A CSÍKI KAMARAZENEKAR HANGVERSENYE
30
ÁPR INEFFABLE feat. BILL LAURANCE – koncert
23
ÁPR AZ ÁLLATOK FARSANGJA – családi hangverseny
06
ÁPR PÁRBESZÉD, SÖTÉTBEN – koncertszínház Csoóri Sándorról
02
ÁPR A VÁLTOZÁS EREJE – HOGYAN FEJLŐDJÜNK KISZÁMÍTHATATLAN KÖRNYEZETBEN? – Dr. Porkoláb Imre előadása
01





 



KIADVÁNYOK A VÁROSRÓL


 



 



GALÉRIA